A magyarországi Hallgatói Hálózat támogató levele a kolozsvári egyetemfoglalókhoz

Tisztelt kolozsvári egyetemisták, kedves Barátaink!,

„Az egyetem a miénk!” – harsogják az egyetemisták Mexikóvárostól Québecig, Sydneytől Újvidéken át Belgrádig, ez állt az ingyenes felsőoktatást követelő zágrábi egyetemfoglalók transzparensein csakúgy, mint a Bécsi Egyetemet blokád alá vonó középiskolások és egyetemisták kiáltványaiban, valamint a pécsi, szegedi és budapesti hallgatók által elfoglalt aulák és előadótermek falain. Egy világ, egy küzdelem.

Bagi Zsolt egyetemi adjunktus előadása a Pécsi Tudományegyetemen szervezett Szabadegyetem második napján, 2013. február 12-én hangzott el. A szöveges változat először megjelent a Tömeg erejével blogon. Forrás: http://atomegerejevel.blogspot.hu/2013/02/pecsi-szabadegyetemi-beszed.html

Minthogy a tegnapi napon az ország több városában az egyetemi polgárok elfoglalták az egyetemet, a legelső feladatomnak itt és most azt kellene tartanom, hogy kifejezzem a Szabadegyetem szolidaritását az egyetemfoglalók iránt. Rögtön rátérek arra, hogy ez miért szükségtelen.

A diákmozgalmak elméletéről fogok beszélni. Filozófus vagyok, a filozófusok többnyire elméleteket termelnek, „haszontalan” tudást, tehát olyasmit, ami „öncélú”, nincs „gyakorlati haszna”, és így tovább. A filozófiai elméletek nem hoznak létre GDP-t, nem növelik a „nemzeti összterméket”, mert még ha el is lehet adni a filozófusok könyveit – van ahol ez igen jó üzlet, léteznek jó filozófus brandek –, ahogy Tamás Gáspár Miklós helyesen elmondta és még ma nyilván el is fogja mondani: „nyilvános” javakat hoznak létre és a nyilvános jószág jellemzője az, hogy korlátozhatatlan, a filozófia mindenkié, nem egy „nemzet” „össztermékének” része.

Elmélet, az görögül theória, szemlélődés, a latin skolasztika „contemplationak” fordította. A filozófiai elmélet tehát kontemplatív, puszta nézés, még inkább dologtalan bámulás, a karosszékből folytatott elmélkedés. Ezen kívül még érdek nélküli is, désinteressé, mondta Rousseau, magányos sétálók, bóklászók szellemi sportja. Mindezen vonásaiban jól láthatóan közös a diákmozgalmakkal. A diákok erőtlen mozgalma kimerül a „performance”-ban, ahogy az egyik blog minap megvetően jellemezte őket. Nincs eredménye, édeskeveset érnek el, különben is, miként fordítható le mindez politikai „haszonra”? Kinek a százalékait növelik? Kik állnak mögötte? De ha még valakik ki is tudják használni őket, a mozgalom eredménye nevetségesen kevés. Lázadás a lázadásért!

Minden bizonnyal. Nagyon kevés. Szinte semmi. Csakhogy a hangsúly a „szinté”-n van. Mert hát igen, a performance sem hoz létre semmit. Semmit, ami „dolog” abban az értelemben, ahogy a blog írója elvárná, valami, ami lehatárolható, kisajátítható, korlátozható. Hogyha létrehoz valamiféle tárgyat, az legfeljebb valami olyasmi, amit Hegel öszefeoglalóan „objektivációnak” nevezett, ami megint csak egy filozófiai fogalom és nemigen lehet eladni az árupiacon. Szinte semmi, de ha csak szinte, akkor mégiscsak valami. Mégis végtelenül több, mint az a semmi, ami egyébként ebben az országban nap mint nap minden felháborodás, minden rácsodálkozás, minden kifigurázás nélkül történik.

Mert a filozófiai, az érdekektől mentes kontempláció valóban létrehoz valamit, éppúgy ahogy a diákmozgalmak létrehoznak valamit, míg azok, akik közéleti blogjaikban saját megmondóember szerepük méltóságteljes tudatában véleményeket alkotnak, nem sokkal többet tesznek, mint azok a politikusok, akiket a diákmozgalmak vádolnak a politika fogalmának kiüresítésével. Az egyetemes szellem fenségterületén ugyanis az elmélet a termelés egyetlen módja. Nincs más mód, mindenki aki mást csinál az nem termel, hanem újratermel, és a szellem újratermelésének piaca semmivel sem magasztosabb, mint az árupiac. Vádoljuk tehát az eszmék újratermelőit.

Vádoljuk, igen a J’accuse értelmében vádoljuk, ahogy Zola vádolta a Dreyfus-ügy kapcsán a francia politikai elitet. Vádolunk titeket azzal, hogy nem tettetek semmit. Vádolunk titeket azzal, hogy a politikát színjátékká változtattátok. Vádolunk titeket azzal, hogy új eszmék termelése helyett a már meglévőkből is élőhalottakat varázsoltatok. Nekromanták vagytok, a szellem kiüresítői, élőhalott eszmék manipulátorai, fogalom-zombik teremtői, gondolat-kísértetek megidézői.

Egyik kedves filozófusom, Gilles Deleuze, azt mondja, a filozófia nem kontempláció, nem reflexió és nem kommunikáció, hanem fogalmak teremtése. Az elmélet termelés, nem karosszékből bámulás. A diákmozgalmak elmélete nem különbözik a diákmozgalmak gyakorlatáról, csak más formát ad annak. A diákmozgalmak politikai mozgalmak, a politika pedig a képzelet terepe, ezért a diákmozgalmak új képzeletet termelnek, míg a diákmozgalmak elmélete új fogalmakat. Társak, ha tetszik harcostársak. Nincs szükség arra, hogy a Szabadegyetem kifejezze szolidaritását az egyetemfoglalókkal, mert a szabadegyetem maga az egyetemfoglalás.

Azt mondtam, az elmélet termelés. Ez első pillantásra úgy hangzik, mintha azt gondolnám, a tudás gazdasági kategóriákban értelmezhető csupán, hogy kiszolgáltatom az egyetemet a gazdasági életnek, az egyetem feladata a termelés, tudás termelése. Bizonyos értelemben ez igaz: azt gondolom, szükség van közgazdasági fogalmak használatára, egész egyszerűen mert olyan világban élünk, amelynek legbensőbb fogalmisága közgazdasági. Mindazonáltal a termelés fogalma nincs olyan messze a „kontemplációtól”, mint azt első pillanatban gondolnánk. A theória, a kontempláció, az elmélet Arisztotelész szerint azért a legmagasabb rendű tudás, mert „öncélú”, azaz célját maga határozza meg. A „termelés”, abban az értelemben, ahogy itt használom Márkus György nyomán, nem pusztán „munka”, ami árut hoz létre. Az csak újratermelés lenne. A termelés meghatározza saját célját, azt nem kívülről kapja. Ahogy Márkus írja, mivel a termelésben a kereslet bensőleg van meghatározva, ezért a termelés mindig a cél interszubjektív, közös meghatározása is egyben. A termelők egyben fogyasztók, akik saját igényeikért termelnek. De ezen kívül új igényeket is termelnek, igényt az újra.

A diákmozgalmak ebben az értelemben termelnek tudást: saját igényüket termelik ki az újra, közösen, fórumokon konszenzusra törekedve határozzák meg igényeiket és teremtik meg az azok teljesítéséhez szükséges eszközöket.

Termelésnek az eszmék világában akkor nevezek valamit, ha nem pusztán tagadás. A tagadás, a cáfolat, a tiltakozás nem hoz létre valami újat vagy mást. Az adottal szemben foglal csak állást.

A képzelet termelésének eszközei igen változatosak lehetnek. Néhányat, olyanokat, amelyeket a pécsi Hallgatói Hálózat használ, felsorolok itt.

1. Irónia
Az irónia struktúráját tekintve állítva tagadás. A leggyakoribb eszköz, de a legvitatottabb is. Termelőereje sokak számára kétséges, a HaHa Pécs késhegyig menő vitákat folytat használatát illetően. Az irónia kétségkívül nem egyszerűen tagadja vagy cáfolja az adottat: megszakítja azt, és új jelentést hoz létre. De az iróniát mindig lehet – szándékosan vagy humorérzék híján – szó szerint is olvasni. Hogy valaki komolyan vegye azt a képet, amelyen a HaHa molinóját Soros György tartja a pécsi magasházon, az kétfajta alapra is visszamehet: 1. nem veszi észre az iróniát 2. Észreveszi, de mégis inkább a szó szerinti jelentés mellett dönt a figuratív kárára. Ez feltárja az irónia inherens problémáját: az irónia ugyan reflexív alakzat és a reflexió mindig létrehozás is egyben, de olyan létrehozás, ami túlságosan kötött az adotthoz.

2. Détournement
A kifordítás egy eredetileg tagadó cselekedet állításba fordítása, termelővé alakítása. Részletesen elemeztem már ezt az eszközt a Tanulási Hisztéria kapcsán. A kifordítás több, mint irónia, mert nem hagyja meg a szó vagy a dolog eredeti értelmét, hanem használatba veszi, interszubjektív átformálással megváltoztatja azt, az eredeti jelentés csak mint történet (mint történetileg esetleges értelem) marad meg benne.

3. Foglalás. A hely birtokbavétele.
Az okkupáció több mint valami előre adottnak, már ottlévőnek a megszállása. A hely új fogalmának a termelése. Mi a hely? Nagyjából két válasz létezik erre az európai kultúra történetében: 1. hely az aminek határai vannak (Ez Arisztotelész és minden követőjének válasza) 2. hely a tér egy pontja (ez Newton válasza). Az egyetemfoglalás a határtalan hely megteremtése, ami nem pusztán a tér egyik pontja. A foglalt tér éppenséggel a mindennapi rutin, a mindennapi tér elől elfoglalt tér, a tudásgyár elől elfoglalt tér, azért, hogy a helyet egyetemessé tágíthassuk. Az egyetem a szellem helye, és a foglalás ezt hozza vissza a technicizálódott egyetem világába. A fórumot, a szabad véleménnyilvánítás antik politikai eszményét

4. Fórum
Figyeljük meg, hogy a az első tüntetés TV közvetítését még csak a hídfoglalás érdekelte. Nagyon kevesen vették észre, lényegében csak azok, akik jelen voltak, hogy valami megváltozott. Bázisdemokrácia jött létre. Ma a fórumok közvetítése mindenki számára evidens, mert mindenki tudja, hogy a dolgok ott dőlnek el, a tüntetés csak a mozgalom szája, a mozgalom agya a fórum.

A politika kiüresedett fogalmának feltöltése
Amit a politika nekromantái kiüresítettek, azt a diákmozgalmak élettel töltik meg. A politika a miénk, nem valakiké, akik helyettünk csinálják. Nincs szükség arra, hogy mindig mindent bázisdemokratikusan döntsünk el. De nem hagyhatjuk, hogy politikai eszmék zombihadserege zabálja fel a világunkat, egyetemünket, városunkat: olyan gondolatok, amelyeknek semmi közük az egyetemi polgárok gondolatihoz, üres testek lélek nélkül.

Ezt írtam nemrég egy helyen: „Magyar nyelven ma a politika intézményes képviseleti szervek egymás elleni intrikáját jelenti. Mindazt, amit a hallgatói mozgalmak saját tevékenysége nem.” 1. A hallgatói mozgalmak nem intézményesek, nincsenek „vezetői”, de ennél is fontosabb módon nincsenek szervezetei csak hálózata. 2. A hallgató mozgalmakat hidegen hagyja a politikai intrika, a szavazati százalékok és a látszatintézkedések. 3. A hallgatói mozgalmak nem képviseletiek, mert azt gondolják, a képviseleti politika megbukott, képek színházává, szimulakrummá vált, amit a választópolgárok a TV előtt fogyasztanak. A politika új fogalmára van szükség, és a diákmozgalmak nem késlekednek azt létrehozni

Edmund Husserl egy kicsit sem radikális, nagyon is akadémai filozófus azt állította, minden fogalomnak szüksége van szemléleti betöltődésre. A politika új fogalmának, éppígy szemléleti betöltődésre van szüksége, hogy ne legyen üres. Képekre van szüksége, de nem szimulakrumokra, valódi képekre, amelyek nem reprezentációk, hanem cselekedetek, a képzelet átváltoztatására van szükség, új képzelet termelésére.

Az iménti írás a zágrábi egyetemi blokád alatt felvetődő legfontosabb kérdéseket, s az egyetemfoglalók által adott válaszokat tartalmazza.

FAQ Gyakran felmerülő kérdések.

Miért éppen egyetemfoglalás, s miért nem más közintézmények (minisztériumok, kormányhivatalok) birtokba vétele?
Az egyetem közintézmény, amelyet jogszerű módon kívánunk használatba venni, mintegy eszközként használva, amelynek az elfoglalásával kinyilváníthatjuk az egyetemi polgárság akaratát.
Az egyetem olyan történetileg előnyben részesített helyszín, ahol a kritikai gondolkodás mindig is szerepet kapott.
Úgy gondoljuk, hogy a társadalmi és humán szerepkörű intézmények, mint amilyen az egyetem is, éppen akkor teljesítik a társadalom iránti kötelezettségüket, amennyiben fellázadnak a szociálisan romboló intézkedések ellen.
A felsőoktatási intézmény autonómiája és függetlensége stratégia védelmi pontot jelent a számunkra (amelyre egy utcai tüntetés során az utca képtelen lenne). Az egyetem viszont a legalkalmasabb helyet nyújtja arra, hogy a követeléseinket kinyilvánítsuk a sajtó és a hatalom felé.

Miért nem csak tüntetés?
A sajtó telített a tüntetések hírével, egy újabb egyetemista tüntetés önmagában már elégtelen ahhoz, hogy felkeltse a média érdeklődését.
A közvéleményben úgy csapódhat le a tüntetés, mint egy rövid ideig tartó, tanulságok nélküli megmozdulás.
A tüntetések formájából adódóan, a rövidsége miatt a média kénye-kedvétől tehet függővé bennünket. Egy hosszabb ideig tartó egyetemfoglalás során a média félreértelmezéseire és -magyarázására kevesebb lehetőség adódik.
Egy megfelelő helyszín kiválasztásával, valamint a követeléseink kifejezésére alkalmas forma meglelésével elkerülhetővé válik, hogy a média önös érdekeit szem előtt tartva a „naiv egyetemista felkelők” címkével illessen bennünket, olyanoknak, akiknek „nincs felhatalmazása a tiltakozásokra”, követeléseinket pedig „zavaros hőbörgéseknek” állítsa be. Az egyetemfoglalással valós politikai féllé válik mozgalmunk, amellyel a hatalomnak számolnia kell.
Az egyetemnek, mint a követeléseink kinyilvánításának legalkalmasabb helyszínének az elfoglalásával és a tribünként való használatával, valamint követeléseink hangoztatásával kifejezzük, hogy a végsőkig elszántak vagyunk, így a média képtelen lesz belesüllyeszteni bennünket azok közé a sablonok közé, amelybe a szűk látókörűség a tüntetéseket általában helyezi.
Az egyetemfoglalás lehetővé teszi azt, hogy a hatalom függővé váljon az egyetemistáktól, akik viszont nyugodt körülmények között várhatják a címzettől közvetlen nyomásgyakorlásra adott válaszát, valamint az érdekképviseletekkel folytatott egyeztetéseik eredményét.

Miért éppen plénumok?
Amikor a formális képviseleti szerveknek, valamint az egyetemista képviselőknek nincsen valós lehetősége befolyásolni a döntéshozókat azokban a kérdésekben, amelyek az egyetemi polgárság egészét érintik, szükséges megtalálni egy olyan formát, amely biztosítja a követelések széleskörű kinyilvánításának lehetőségét.
A demokratikus önlegitimációi egyetlen módjához, amely az egyetemisták követeléseinek intézményes formában keretet ad, csakis a plénum, azaz a közvetlen demokrácia biztosít utat.

Miért fontos a közös fellépés?
A közös fellépés formájában határozottabb kifejezhetőek a követeléseink.
Általa megszüntethető a személyhez és a professzióhoz (munkakörhöz, tevékenységhez) vagy akár társadalmi helyzethez kötöttség.
A tiltakozás ezen formája nem követeli meg, hogy egyetlen személy vagy egy kisebb csoport kapjon irányító pozíciót a mozgalomban.
A közös érdekeket anélkül is ki lehet fejezni, hogy a mozgalom a képviseli demokrácia formáját öltené magára annak minden hátrányával (belső összeütközések, titkolt érdekek a demokrácia gyakorlásában, meghatározott és feladataikban rögzült szakmai képviselők).
Szeretnék tudtára hozni a társadalom széles körének a közös érdekek és a szociális szolidaritás gondolatának fontosságát, szemben az individualizmusnak a médiában is testet öltő agresszív és az önreprezentációra épülő kultuszával, a szétbomlás elméletével, mindazzal, ami megkérdőjelezi az önző és elszigetelt egyén meghaladásának lehetőségét. Ideológiailag problémásnak találjuk a társadalmi folyamatok megjelenítésének módját, amely a szociális jogok és a társadalmi szolidaritás intézményének megszüntetésére tör. Ennek messzemenő és beláthatatlan következményei lehetnek.
A közösségi szociális érdekek megőrzése ellen indított kampány a szakszervezetek, szociális intézmények, egészségbiztosítás, stb. ellen irányulnak, az ezekért vívott harcot pedig a médiában teljesen a teljes mellőzöttséget jelentő „szocializmus” szóval bélyegzik meg. Ehelyett a szociális darwinizmust kínálják fel alternatívaként, amely a fogyasztói társadalom és a bevásárlóközpontok révén ellensúlyozná a szociális védelem és a közösségi összetartás megszüntetését.

Ki ad Önöknek felhatalmazást arra, hogy ellehetetlenítsék azoknak az egyetemistáknak a rendes óralátogatását, akik nem tartanak Önökkel?
A plénumba bárki bekapcsolódhat, a döntéshozatalba a plénumon résztvevők mindegyike beleszólhat. A plénum döntései mindenkire kötelező érvényűek.
Nem áll a rendelkezésünkre más intézményes berendezkedés vagy döntéshozatali forma, amellyel a többség nézete és akarata kinyilvánítható. A plénum önigazoló ereje az egyetlen intézményes eszköz, amelyet felhasználhatunk.

Az egyetem elfoglalása nem önkényes és erőszakos tett?
Úgy tartjuk, hogy a hatalom által véghezvitt antiszociális, a tanuláshoz való jogot megkérdőjelező, az oktatást ellehetetlenítő, a tudásszerzés lehetőségét sárba tipró intézkedései sokkalta rombolóbbak a mi megmozdulásainkhoz viszonyítva.
A tudással való kereskedelem (kommercializáció) nem érték semleges folyamat, hanem az oktatási intézmények társadalmi céljának lecserélése: az oktatásügy alárendelése a profit feltételeinek (álcázott és eufemizált kifejezésmóddal élve: a„gazdaságilag hatékonnyá tétele”), ami azt jelenti, hogy a döntéshozók hallgatólagosan hatályon kívül helyeik az oktatásügy elsődleges célját. Habár mindezt igen bürokratikusan fejti ki az állam, valójában ez a társadalmi erőszak egy megjelenési formája.
A pénzügyi küszöb (keretszámok) bevezetése sokak számára ellehetetleníti, hogy élhessenek az oktatáshoz való jogukkal, de facto: róluk nem vetnek számot, mellőzik őket. A pénz a társadalmi hatalom és az erőszak egy formája – a szelekcióban eszközként történő bevezetése annyit tesz, mint azoknak a társadalmi kényszermechanizmusoknak a használatát, amelyek a kirekesztést és az alapvető jogokhoz való hozzáférés eltiprását szolgálják.

(Forrás: http://www.slobodnifilozofski.com/2009/04/cesto-postavljana-pitanja-drugi-dio.html#1)

Még sosem írtam blogbejegyzést.

Valahogy nagyon sok „még sosem” típusú dologra ad lehetőséget a HaHa – s legtöbbjük lényegesen izgalmasabb, mint a blogírás.

Például még sosem szaladt oda hozzám senki az egyetem épületén belül (s máshol sem persze) mikrofonnal a kezében, csak mert feltettem a kezem, mert mondani szerettem volna valamit. Még sosem gondolta egyszerre akár száz jelenlévő azt, hogy amit én éppen mondani készülök, az érdekes lehet, de mindenképpen hasznos. S nem csak nekem hasznos, hanem a jelenlévőknek is, vagy esetleg egy még szélesebb körnek (csak így, félve, zárójelben: a társadalom egészének).

Ha stílusos átkötést szeretnék, akkor most azt írnám, hogy még sosem láttam olyan kreatív transzparenseket, mint a „Nem értettem, miért nem tesz végre valaki valamit. Aztán ráébredtem
arra, hogy én is valaki vagyok”. Mondom (pardon: írom, sőt gépelem), ha következetes átkötést akarnék, ezt írnám. De szerencsére ez annyira ügyetlen, hogy nem akarok. De ha már legépeltem…


Mert végül is valami ilyesmiről szól talán leginkább a HaHa: hogy én is valaki vagyok! Valaki, aki tehet valamit, sőt valaki, akinek tennie kell valamit. De nem a hallgatókat képviselve, vagy nem mint pécsi polgár, hanem én, mint Ferenczy Nikolett. Hogy nincsen szükség a nevem mögött titulusra vagy a hátam mögött pártokra, mert a magam érdekeit képviselem, esetleg mindazokért teszek, akikkel együttműködést, szolidaritást vállaltam. Mert minden szavazásnál, ha felteszem a kezemet, akkor azért én vállalok felelősséget, de én teljes mértékben. A HaHa számomra lehetőség! Lehetőség arra, hogy középiskolás, egyetemista, tanár, oktató meghallgattasson és meghallgathassa egymást. Lehetőség arra, hogy döntéseket hozzanak közösen, s ezekért ki is álljanak. Lehetőség arra, hogy mindebben részt vegyek. Kicsit önzőre sikerült ez a bejegyzés – nézzék el egy kezdőtől. (De a szerkesztők minden
bizonnyal ügyesen illesztik két jobban megírt és közösségibb szellemű közé). Még sosem volt, hogy ennyire önző lehettem volna valami közös ügyért.

Az utóbbi napokban a kormány propaganda-gépezetének, különösen a Magyar Nemzetnek köszönhetően minden eddiginél hangsúlyosabban vetődött fel a kérdés, hogy mi is a Hallgatói Hálózat valójában. Én nem a Hallgatói Hálózat vagyok, hanem András Csaba, pécsi egyetemista, a HaHa egyik aktivistája. A Hallgatói Hálózat egy relatíve fiatal demokratikus mozgalom, így nem egyszerű – és nem is fogom – pontosan megmondani, hogy mi is az a HaHa. Azt viszont leírhatom, hogy én milyennek látom a mozgalmat, innen Pécsről, „belülről”. Ezzel a rövid írással reményeim szerint válaszolok pár, az utóbbi időben minket ért kritikára is.

Úgy tűnik, hogy a Hallgatói Hálózatot érő legtöbb kritika egyetlen megállapításra épít, ez pedig az, hogy a HaHa mögött egy párt áll. A magyar politikai elit utóbbi években nyújtott teljesítményének betudhatóan ez az állítás épp elegendő ahhoz, hogy az emberek kiábránduljanak valamiből. Ez a megállapítás viszont nem igaz, és azért aljas igazán, mert a Hallgatói Hálózatnak épp az a lényege, hogy nem működik együtt pártokkal.

Mi, a pécsi Hallgatói Hálózat (HaHa Pécs), az Oktatói Hálózat pécsi tagjai, valamint a pécsi középiskolai és egyetemi polgárság közös fóruma fontosnak tarjuk, hogy az érdekeltek legszélesebb köre ismerje és vitassa meg a felsőoktatásban és közoktatásban kialakult jelenlegi helyzetet és az oktatás jövőjét.

Ezért 2013. február 11-re meghirdetjük a Szabadegyetem Pécs című rendezvényünket, amelyen szívesen látunk mindenkit, nemcsak középiskolásokat és egyetemi hallgatókat, hanem a szülőket, nagyszülőket, oktatókat, érdeklődőket és szimpatizánsokat. A program ingyenes.

Azt fogjuk megvitatni, hogy mennyit ér a diploma, és mennyit érnek a diplomások. Mennyit ér Pécsnek az egyetem és mennyit ér nekünk Pécs? Milyen a korszerű egyetem, miért nem korszerűek ma a magyar egyetemek? Milyen kapcsolatban áll egymással kultúrpolitika, társadalompolitika és oktatáspolitika? Jó irányba halad-e a közoktatás? Melyek a demokrácia gyakorlásának lehetséges technikái és a civil mozgalmak hatékony módszerei?

Előadók jelentkezését várjuk 20 perces előadásokkal a pecsi.haha@gmail.com email címen.
A levél tárgya "szabadegyetem" legyen!

Tematikus vezérfonalak az előadásokhoz:
• Korszerű felsőoktatás
• Korszerű közoktatás
• Állampolgári jogok
• Az egyetemek jelenlegi helyzetének visszásságai
• Aktív állampolgárság – a demokrácia technikái és a civil mozgalmak módszerei
• Mai kultúrpolitika, oktatáspolitika, társadalompolitika
• Város az egyetemen, egyetem a városban

A Hallgatói Hálózat PÉCS, a város középiskolásainak, hallgatóinak és oktatóinak autonóm, alulról szerveződő közössége, a Hallgatói Hálózat önálló része.
A felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása, a társadalmi viták és a széleskörű egyeztetés mellőzése eredményezte a Hallgatói Hálózat pécsi sejtjének létrejöttét, hogy tere adjon azoknak fórumoknak, amelyeken a hallgatók elmondhatják véleményüket és képviselhetik érdekeiket.
A HaHa Pécs célja kettős: mindent megtesz, hogy nyomást gyakoroljon a döntéshozóra, azt párbeszédre kényszerítse, ugyanakkor szakmailag megalapozott, demokratikusan elfogadott javaslatok előterjesztését is feladatának tekinti. Ebbe a munkába bárki, bármikor bekapcsolódhat, aki úgy érzi, mondanivalója van, vagy csak szívén viseli a felsőoktatás sorsát.
Nem célunk a Hallgatói Önkormányzat alternatívája lenni, nincsenek vezetőink, csak szervezőink. Nem foglalkozunk adminisztratív és bürokratikus kérdésekkel, hiszen erre felhatalmazásunk sincsen. Szerveződésünk pártoktól független.
A Hallgatói Hálózat Pécs minden erőszakmentes, a polgári ellenállás eszköztárában megtalálható módon harcolni fog, hogy a megfogalmazott és megszavazott céljait elérhesse!